Aurora Lewis Turner

A Halloween bulira való készülődés ideje hamar eljött. Alexander remélte, hogy Ruby egyik udvarlójának sem mond igent, ezért Amajával megbeszélték, hogy ha egyiküknek se lenne párja, együtt mennek a bálba. Mivel álarcosbál volt, a ruhakölcsönzőben estélyi ruhák sorakoztak, melyek kiválasztották őket a bálra. 

Amajának nagyon tetszett a ruhája, de Alba sem panaszkodhatott a vörös csipkeruha miatt, ahogy Astrid sem, aki úgy nézett ki a kék-fehér estélyi ruhában, mint Hamupipőke. Bianca zöld ruhát vett fel, Ruby pedig lilát. Ezek mind-mind földig érő, báli ruhák voltak.

Amire Amaja befejezte a műszakot, a lányok már a kocsmában tobzódtak. Helena vállalta, hogy megcsinálja a sminkjüket, így egyik után a másikat varázsolta tündérszép bálkirálynővé. Amaja maradt utoljára. Nem szerette a harsány sminket, de tény, ami tény, Helena csodákra volt képes.

– Megvan már a lovagod? – csacsogott a nő könnyeden.

– Mivel Jack nem hívta el, Alexanderrel megy – válaszolt helyette Ruby. Amaja sötét pillantást vetett rá, de nem szólt semmit.

– Jaj, ez nagyon édes! – lelkendezett Helena, talán túl is játszva kicsit a szerepét. – Jobban jársz vele, mint Jackkel, nekem elhiheted! – morfondírozott a nő. – Ha pedig meglát téged ebben a szerelésben, bánni fogja…

Amaja nem akart Jackről beszélni, így azzal terelte a témát, amivel csak tudta. Megkérte Helenát, hogy meséljen neki az egyik álarcosbálról, amin részt vett. Elmerült a történetben. A leírás alapján igazi gótikus hangulatú vámpírok báljának képzelte.

A sminkje hamar elkészült; Helena kiemelte azokat a részeket, amiket hangsúlyozni lehetett, másokat pedig mesterien elfedett. Cassandra többször hangsúlyozta, hogy övé lesz a bál utáni takarítás, így tudta, hogy hosszú éjszakára számíthat. Ezért sem bánta a szuper tartós sminket, hiszen ha maga csinálta volna, már a következő órában úgy nézett volna ki, mintha a Kiss zenekar egyik tagja lenne.

Huba és Astrid előrement, mivel gyorsan le akarták tudni a bálozást, hogy aztán az egyik szobában foglalkozhassanak egymással. Alba, Hayden és Ruby a fenekére hágott a becsempészett italnak. Bianca pedig az elsős lovagjával táncolt.

Amaja alig kapott levegőt, amikor Alexander karján belépett a terembe. Megállapította magában, hogy a testvére nagyon fess úriember volt. Fekete öltönyt, fehér inget viselt, ami jól ment fehér hajához. A szeme elé férfiaknak való álarcot kötött. Amaját hosszan felskiccelt, fekete báli ruha választotta ki magának. Úgy érezte magát benne, akárcsak egy igazi Disney hercegnő. Minden lépésére előtűnt hosszú combja. A lányok irigységgel, a srácok kíváncsisággal szemükben megbámulták őt. Büszkén táncolt a testvérével, aki sokkal otthonosabban mozgott nála a táncparketten.

– Hol tanultál táncolni? – kérdezte álmélkodva.

– Bábuska beíratott társastáncra még általános iskolás koromban – mondta közömbösen. – Nem gondoltam volna, hogy valaha hasznát veszem.

– Csupa rejtély vagy – kuncogott a lány, majd végignézett a báltermen. Hatalmas tálakban puncsot mértek, pók, koporsó, csontváz, tök formájú egészséges és egészségtelen étel sorakozott az asztalokon. A dekoráció kifinomult volt, ez is inkább afféle gótikus beütésű horror show-hoz hasonlított, mint valódi Halloween bálhoz. Amaja nem mélyedhetett el sokáig a díszletben, mert lekérték őt.

– Szabad egy táncra? – hallotta a jól ismert, mély hangot. Odakapta fejét, és megpillantotta a Vadászt. Még a szava is elállt, olyan jóképű volt. Fekete öltönyt, fekete inget viselt, haja, szakálla ápoltabb volt a szokottnál. 

Alexander meghajolt Amaja előtt, aki elfelejtette viszonozni a gesztust. A srácon látszott, hogy nem örül Jack érkezésének, de elment, hogy megkeresse a lerészegedett Ruby-t.

– Azt hittem, nem akarsz bálozni velem – rázta a fejét Amaja ellenségesen.

– Én pedig azt hittem, nem is jössz a bálba – vonta meg a vállát Jack vigyorogva. – Ezek szerint mindketten tévedtünk – húzta magához közelebb a lányt.

Amajának újra meg kellett állapítania, hogy Jack is mesterien táncol. Nagy levegőt vett, és hagyta magát vezetni. Nehezen oldódott fel, és az sem segített rajta, hogy amint oldalra pillantott, meglátta, többen őket nézik.

– Mi az? Csak nem vagy zavarban? – jelent meg a férfi arcán szokásos, kaján vigyora.

– Csak egy vers jutott eszembe apám verseskötetéből.

– Melyik?

– Úgysem ismered – mosolygott zavartan.

– Tégy próbára! – vigyorgott a férfi is.

– „Sikolt a zene, tornyosul, omlik. Parfümös, boldog, forró, ifju pára…”

– „S a rózsakoszorús ifjak, leányok rettenve néznek egy fekete párra” – fejezte be Jack.

– Te ismered Ady-t? – hüledezett Amaja, mire a férfi megvonta a vállát.

– Sok mindent megéltem már. Nem vagyok műveletlen barlanglakó, ahogy gondolod rólam.

– Sosem tartottalak annak – csóválta a fejét Amaja, miközben egyre szorosabbnak érezte Jack érintését a derekán. – Éppen ezért vagyok kíváncsi a valódi arcodra…

– És ha megijedsz tőle? Ha visszataszítónak találod?

– Nem fogom. De talán még hasznunkra is válna, ha taszítanál kicsit, nem? – viccelődött, képtelen helyzetükre gondolva, Jack viszont nem nevetett.

– Ha ragaszkodsz hozzá, levehetem az álarcom. Nem haragszom meg, ha elfutsz a láttán – mondta, mire Amaja teste megfeszült. Kivárt. Tudni akarta, milyen Jack valójában. 

A férfi körülnézett. Valószínűleg megállapította, hogy még mindig sokan bámulják őket, olyan érzelmekkel szemükben, mint amiről Ady is írt a versben.

Jack kacsintott, amitől elhallgatott a zene, az emberek mind lefagytak, mintha valaki megnyomta volna a stop gombot a lejátszón. Amaja ámulva nézett körül.

– Mi van, krumplibaba? Nem gondoltad volna, hogy ilyet is tudok? – nevetett keserűen, és előrenyújtotta a kezét. Amaja egy pillanatig hezitált, majd felsóhajtott, és megfogta a gyűrűt. Kész volt lehúzni Jack ujjáról a bőrébe hasító, hideg fémet. 

Amint a gyűrű lecsusszant onnan, a Vadász külleme megváltozott. Arca elfehéredett, akárcsak a porcelán. A haja és szakálla fekete füstként úszott körülötte. Olyan volt, mintha vízben lenne, és az áramlatok lengetnék jobbra-balra barna tincseit. Felemás tekintete szikrázott a terem fényében. A fekete olyan éjfekete volt, amilyet Amaja még sosem látott. A zöld viszont smaragdként csillogott. 

A lány önkéntelenül kinyújtotta a kezét, hogy megérintse Jack arcát.

– Gyönyörű – mondta, amint bőre a bőréhez ért.

– Ezt nem mondod komolyan! Fogalmad sincs, hány őrző látta ezt az arcot életében utoljára – vette ki Amaja kezéből, hogy visszahúzza ujjára a gyűrűt. – Ez minden, de nem gyönyörű.

– Azt nem mondtam, hogy nem hátborzongató – kuncogott Amaja. – Gyönyörű és vérfagyasztó, mint te magad – sütötte le a szemét. Jack közelebb hajolt hozzá, amitől ismét felszegte a fejét. Amaja tudta, hogy meg akarja csókolni. Egyszerűen érezte, hogy vágy és kötelességtudat viaskodik benne. A karkötőjük szívet tépő hangjának csendülése után az emberek mozgása felélénkült, ismét zene töltötte meg a báltermet. Jack elengedte Amaját, aki lélegzet-visszafojtva nézett után.

Amaja egyedül maradt. Épp megjárta a mosdót, amikor úgy döntött, inkább lepihen egy kicsit. Benyitott a csajokkal közös szobájába, amikor megpillantott egy sötétben csókolózó párt.

– Bocsi – mondta, és behúzta maga mögött az ajtót. Sejthette volna, hogy Astrid és Huba talált épp egymásra azon a helyen, ezért kénytelen volt megvárni a bál végét a pihenéssel. Amikor eljött az idő, Cassandrával kettesben maradt. Együtt takarították el a buli romjait.  

– Jó kis bál volt. Nincs ilyen otthon – fecsegett az egykori szőkeség, aki a bál alkalmával vörösre színezte haját, hogy menjen bordó ruhájához.

– Aha – válaszolta Amaja. Ez volt a legtöbb, amire képes volt. Állandóan Jackren járt az esze.

Cassandrával együtt gyűjtötték fekete szemeteszsákokba a papírtányérokat, poharakat, étel- és italmaradékokat, szemetet. Úgy gondolta, jól jött volna Hut varázsképessége. Akkor hamarabb elkészültek volna.

Cassandra csacsogott munka közben, ami jól jött, hiszen emiatt neki nem kellett beszélgetnie, csak néha hümmögött, bólogatott, mondott pár szót, jelezve, hogy figyel. Nem így volt.

– Tudod, mit? – fordult felé a beszédes lány, amikor már csak az apró simítások voltak hátra. – Látom, fáradt vagy. Menj nyugodtan lefeküdni – ajánlotta. Amaja ekkor vette észre, hogy lassan hajnalra jár az idő.

– És te? – kérdezte döbbenten.

– Én majd befejezem. Elvégre én vállaltam a főnökséget – kacsintott rá, majd fordult is, hogy tovaszökkenjen egy újabb fekete zsák felé. Amaja nem értette, honnan van ennyi energiája, de nem vitatkozott. Fáradt volt, így kihasználta a lehetőséget, és megindult a szobájuk felé. Magára hagyta Cassandrát.

Másnap reggel Amaja, Astrid, Bianca és Alba együtt indult órára. Ruby-ról és a srácokról nem tudtak semmit. Úgy gondolták, majd ott találkoznak velük. 

Amaja tépelődött, nem tudta, hogy hozza fel a témát, ezért így szólt:

– Bocsi, hogy rátok nyitottam az éjjel. Remélem, nem öltem meg a romantikát – mondta, Astrid felé fordulva.

– Semmilyen romantikát nem öltél meg, ugyanis fogalmam sincs, miről beszélsz. Tegnap felmentünk Hubával a csillagvizsgálóhoz. És annyira édes volt. Hülye voltam előző évben, hogy visszautasítottam.

– Akkor ki volt a szobában? – tette fel a jogos kérdést Amaja, de másik két barátnője összenézett, és megvonta a vállát. Nem vesézhették ki a dolgot, mivel Kisegér toppant Alba elé. Halálra vált képéről leolvasták, hogy baj van.

– Egy hulla van az ebédlőben – mondta tágra nyílt, barna szemekkel.

– Egy hulla? Beszélsz te hülyeségeket! – csóválta a fejét a piercinges lány.

– Mennem kell jelenteni az igazgató úrnak – És már futott is tovább. A lányok összenéztek, majd egyszerre indultak az étkező felé.

Addigra már nagyobb tömeg gyűlt össze. Mindenki hüledezett, arcukra döbbenet és szomorúság telepedett. Többen sírtak, mások szájuk elé kapták kezüket, összesúgtak. 

Amaját megőrjítette a néma csend, hogy a pillantások beszéltek szavak helyett. Mindenki őt bámulta. Amint utat tört magának, meglátta az alakot, aki egy puncsos tálban feküdt. Bőre sápadt volt, szeme lehunyva, mint aki alszik. Egyedül vörös égésnyomai mutatták, hogy erőszakos halált halt. A puncsos tálban feküdt, haja arcára omlott, ruhája megpörkölődött. Láthatóan megégett, méghozzá mágikus tűzzel. Amaja szíve nagyot dobbant, amikor felismerte az alakot: Cassandra volt. A helyzet is ismerős volt… a látomásából.