Aurora Lewis Turner

Kellemesen meleg levegő cirkált Ausztrália bolygó egyik nagyvárosának, Sidney-nek az utcáin. A város nevét a Földről örökítették át, de sokban különbözött az ottani metropolisztól. Szórakozónegyede a tengerpart mentén húzódott, míg a belvárosban főként felhőkarcolók és üvegpaloták sorakoztak. Mindent beton borított, de a külső, tengerparti részeket inkább otthonosabb kertes házak jellemezték. A kikötőben jachtok sorakoztak, és várták türelmesen tulajdonosaikat. Sok helyen mólók nyúltak be a vízbe, máshol úszómedencés villák fogadták az tehetősebbeket. 

A szórakozónegyed Sidney-ben kevésbé volt hivalkodó, mint a nardeeni. Igaz, itt nem is volt helye prostitúciónak, drogoknak és rabszolgatartásnak. Csendes, rendes városnak tűnt. Ezért is érkezett ide Lloyd, hogy a nagy vérengzés évtizedei után kicsit pihenjen, és békére leljen. 

Ahogy mindig, napközben egy bárban iszogatott, melynek fenti részén kialakított, kis lyukban húzta meg magát esténként, ha éppen nem egy gyönyörű nő lakásán töltötte az éjszakát. Senki nem tudott arról, mi volt ő valójában. És azon volt, hogy ez így is maradjon. Egyedüli barátja, Ben tudta csak, miféle szörnyeteg lakozik benne. De ő úgysem adta volna tovább a titkát, hiszen neki is volt mit rejtegetnie. 

Azon a meleg, áprilisi napon egyedül iszogatott a kocsmában. Felhagyott a régi stílusával, miszerint ingyen, medvekarmai által fenyegetőzve szerzi meg, amit akar. Bőven volt pénz a számláján, hiszen a hat főbolygón és a Nardeenen is egyezményes valuta volt érvényben, így az Ausztrálián is használhatta a Gomorában megszerzett tömérdek pénzt.  Sose fájt a feje a holnapon. Egyedül arra kellett figyelnie, el ne veszítse bankkártyáját.

Ahogy mindig, farmert, fehér atlétát, inget, bakancsot viselt. A bárban whisky-t ivott a pultnál, miközben zöld tekintete beletemetkezett a televízió képernyőjébe. Meccs ment benne, ami nem is érdekelte igazán. Amióta Lynnie meghalt, nem volt semmi, ami hosszú időre lekötötte volna. Vontatott élete visszasüppedt az unalmas, alkoholgőzös, cigifüstös hétköznapokba. 

A meccsnézésből először kellemes illat zökkentette ki őt, leginkább az óceánra emlékeztette, ami virágillattal keveredett. Aztán jött a mozdulat is. Valaki a pultra dobta a kis fekete retiküljét, egyenesen mellé, miközben felmászott a magas bárszékre, és kellemesen csengő hangján így szólt: 

– Egy whiskyt kérek! – A pultos már indult is, hogy kiszolgálja a nőt. Lloyd feléje fordult, így az érkező személyében egy csinos hölgyet pillanthatott meg. Barna, hosszú haja, kék szeme, bájos arca, és kellemes vonásai voltak. Éppen fekete ruhát, bőrkabátot és tornacipőt viselt. Haját hátradobta, ettől még inkább Lloyd orrába kúszott az óceán-virágillata. A nő, mintha direkt nem akart volna ránézni, úgy temetkezett bele a pultos mozdulataiba, aki kisvártatva egy pohár whiskyt tett elé. A jövevény lehúzta, majd kért még egyet. Lloyd a szemöldökét összehúzva kérdezte: 

– Nem lesz ez sok? 

– Ma nem – felelte a nő, aki mégiscsak ránézett, de már meg is bánta, mert fülig pirult. Lloyd már megszokta, hogy ezt a reakciót váltja ki a hölgyekből. Ahogy mindenki más, a mellette lévő nő sem tudta megállni, hogy végig ne mérje izmos alkatát, borostás arcát, zöld tekintetét, kaján mosolyát.

– Ma mondták ki a válásomat, úgyhogy a tervek szerint a sárga földig iszom magam örömömben – kortyolt bele a második kör whiskybe, de most beosztóbban fogyasztotta az italt. 

– Nos, ha társaságot akar, bulizhatunk együtt – vont vállat Lloyd lezseren, mire a nő majdnem visszaköpte a pohárba a whiskyt. Arcát még mindig látványos pír járta át. 

– Köszi, de már van társaságom, akivel bulizhatok ma este. 

– Ilyen gyorsan… válás után? – ivott egy kortyot Lloyd is, majd elővette a cigis dobozát, hogy rágyújtson. A nő hitetlenkedve rázta a fejét.

– Tilos a dohányzás! Különben is, nem túl egészséges szokás. 

– Nekem lehet – mosolyodott el a férfi, és tüntetőleg rágyújtott. A nő tekintete a pultosra vándorolt, de az láthatóan nem vett tudomást a füstölgő cigarettáról. A poharakat törölgető férfi jól tudta, hogy harcolhatna ellene, de Lloyd úgyis rágyújtana. Ha pedig sokáig harcolna, elesne egy fizető vendégétől, ami nem volt kellemes gondolat. Érezte, hogy veszélyes, ezért inkább ráhagyta a dolgot. 

– Hé! Ez egy nemdohányzó hely! – csapott a pultra a nő, miközben kék tekintete hitetlenségtől szikrázott. A szemüveges, vékony, átlagos kinézetű pultos megadóan felemelte kezét. 

– Én inkább kimaradok ebből. 

– Ez felháborító! És nem egészséges – dühöngött tovább, mire Lloyd mélyet slukkolt a cigiből, majd megjelent kihívó mosolya.

– Velem lenni sem túl egészséges, mégis titkon majd’ meghal a vágytól, hogy feljöjjön velem a lakásomra – fordult felé, zöld tekintetét villogtatva. 

– Nem is ismerem! – kelt ki magából a nő, de arcán azért ott maradt a látható pír. Hátradobta haját, mert hirtelen melege lett. Lloyd azt is tisztán hallotta, ahogy felgyorsul a pulzusa. 

– A nevem Lloyd, már ismer – jelent meg kaján vigyor arcán

– Nem, még mindig nem ismerem. És jobb, ha tudja, én nem az a fajta lány vagyok – rázta a fejét felháborodva. 

– Higgye el, minden lány az a fajta – mosolygott Lloyd magabiztosan. – Csak fáj beismerniük. 

– Nézze, maga seggfej… – kezdett volna vitatkozni vele, mire az ajtóban felcsattant két másik női hang: 

– Lizzy! – lépett a bárpulthoz a két jövevény. Mindketten negyvenesek lehettek. Akkoriban ez az életkor fiatal felnőttet jelentett. A nők mindegyike egy-egy karikagyűrűt viselt ujján, ami azon a bolygón is azt jelentette, hogy házasok. Az egyik csokoládébőrű volt, kissé molett alkat. A másik pedig egy fehér bőrű, szőke, vékony, macskaszemű nő. Mindketten átkarolták, és két puszival köszöntötték a bárszéken, Lloyd mellett ülőt. 

– Ki a barátod? – pillantottak mindketten Lloydra. Tekintetük hosszan elidőzött a férfi izmos testén. A borostás alak elmosolyodott, és szemöldökét felhúzva, kíváncsian várta, mi lesz ebből. 

– Ő nem a barátom – rázta a fejét Lizzy, mire a csokibőrű így szólt: 

– Nem mutatsz be neki? 

– Nem terveztem – vált egyre vörösebbé az arca, miközben Lloyd is feléjük fordult, de a csokibőrű folytatta:

– Te aztán jó gyorsan továbbléptél, cicám. Ma reggel elválsz, az estét pedig egy ilyen…

– Ő Lloyd – vágott közbe Lizzy, barátnőjébe fojtva a szót. 

– És a barátnőid? – kérdezte a férfi kaján vigyorral arcán. 

– Ő Heather – mutatott a szőkére –, ő pedig Monique – tért át a csokibőrűre. 

– Te pedig Lizzy, ugye? – kérdezte Lloyd, zöld tekintetét belefúrva a nő kék szemébe, mire így folytatta: 

– Elizabeth. Csak a barátaim hívnak Lizzy-nek, és te határozottan nem vagy a barátom – felelte, mire Lloyd a szívére tette a kezét, és gúnyosan megjegyezte: 

– Ez igazán fájt. – A két barátnő is kézhez kapta italát, majd Elizabeth lökdösésére a lehető legmesszebbre kerültek a pulttól, ahol Lloyd ücsörgött. Lizzy távozása előtt még megpaskolta a férfi izmos karját, s így szólt búcsúzóul: 

– Jó szórakozást, Lloyd! – Hamar megbánta, hiszen ösztönös vágy futott át a testén a férfi ingének, s az alatta dudorodó izmoknak érintésétől. Összetűzte haját, hiszen annyira melege lett, hogy alig bírt magával. Különben is, fülledt volt az éjszaka, és a helyzeten a férfi jelenléte sem segített. Két barátnője társaságában hátraült az egyik félig nyitott bokszba, ahol folytatták a bulizást.

– Ki ez a férfiállat? – jött az első kérdés Monique szájából. 

– Ma reggel mondták ki a válásomat, és komolyan ez érdekel titeket a leginkább? – érezte magát még mindig zavarban Lizzy. Pillantása Lloyd felé száguldott, és magában elégedetten nyugtázta, hogy kellő távolságban ül tőlük ahhoz, hogy ne hallja szavait. A bárban hangos zene duruzsolt, a sarokban biliárdoztak, emiatt megnyugodott. Persze fogalma sem volt arról, hogy Lloyd medveérzékeinek nem számít se a zene, se a biliárdozás hangja, kiválóan hallott minden egyes szót. És fülelt, mert végre mulattatta őt valami. 

– Hát ez a faszi engem a lábujjától a feje tetejéig érdekelne… Eljátszadoznék vele – dőlt hátra Monique, miközben rúzsos ajkai közé vette poharából kikandikáló szívószálát, és beleivott az italba. 

– Ez az, Lizzy! – jött a szőkétől is a kontrázás. – Te már szabad vagy, míg én egész nap büdös pelenkák, hintőpor és kupi között töltöm az időmet. 

– Nem én mondtam, hogy vállalj három gyereket – vonta meg a vállát Lizzy. 

– Hát, hidd el, ha tudtam volna, hogy milyen, elgondolkoztam volna rajta! Másrészt meg tehetek én arról, hogy az első után ikrek jöttek? Aztán meg jobb napokon tök cukik, rosszabbakon kis ördögfiókák, akiket… á, nem is mondom! A szex is olyan már Bobbal, mint a buszmenetrend. Ha nem érsz oda időben a csúcsa, lemaradtál. Mert biztos, hogy az egyik elkezd visítani a gyerekszobában, a másik meg folytatja, aztán nincs is kedved az egészhez. 

– Tudom, szar az életed – bólintott Elizabeth. 

– Jaj, nem az! Tudom, folyton panaszkodok – folytatta Heather. – Mert amúgy meg aranyosak is tudnak lenni, csak éppen azt akarom neked kinyögni, drágám, hogy most kell megragadnod egy ilyen férfi farkát, amíg még fiatal vagy, kívánatos, nem szültél, és még szabadon szórakozhatsz. 

– Pontosan! – kontrázott rá Monique. – Ha én a helyedben lennék, bizony nem hagynám elúszni a lehetőséget, egészben felfalnám a palit. 

– Idióták vagytok! – nevetett a barátnőin Lizzy. Lloyd feléjük pillantott, amitől Elizabeth-ben megállt az ütő, s közelebb hajolva barátnőihez megkérdezte: 

– Szerintetek hallotta? 

– Kizárt! Ilyen messziről? És ilyen zajban? – vont vállat Heather. 

– És mi van, ha igen? – kérdezte Monique laza nemtörődömséggel. Ekkor ért oda hozzájuk a pultos az újabb körrel. Lloyd ugyan már visszafordult, de Lizzy továbbra is úgy érezte, figyelik. Lehajtotta a whiskyt, majd kért magának még egyet. Érezte, hogy kezd forogni körülötte a világ, de valahogy nem bánta. Aznap szórakozni akart.

– Életem – szólt Monique –, menj és dobd oda magad neki! Kefélj egy jót, aztán meséld el nekünk, milyen volt! Hadd legyen olyan, amire gondolni tudunk, miközben a dagadt férjünk ránk mászik! 

– Jaj, nem már! – takarta el az arcát a tenyerével, de ő is röhögött. – Én még sose csináltam ilyet! Kevin volt az első, aztán jött a házasság…

– Ellenben ő nem sokáig gondolkozott, amikor a titkárnője széttette neki a lábát – tépte fel a régi sebeket Heather. – Ennyit te is megérdemelsz, csajszi! Csak egy éjszaka, de éppen ettől lesz olyan tökéletes! 

– Milyen igaz! Ne csak annak a mocsoknak legyen már jó! – bólintott Lizzy félig részegen, majd kiitta az elé tett whiskys poharat, hogy ne csak félig legyen az. 

– Ez az, kislány! – csapott a nő fenekére Monique. De Lizzy mégis visszaült a helyére. 

– Csak előtte még egy pohárral!

– Nem! Menj oda hozzá most! Ha még egy pohárral iszol, matt részeg leszel, és akkor félő, hogy nem fogsz emlékezni a történtekre. Neked is legyen már valami jó kis emléked nagymama korodra, és természetesen nekünk is el kell mesélned! – vigyorgott Heather. 

– Menj már, cicám! – bírta rá őt Monique, hogy újra felálljon, majd nagy levegőt vegyen, és elinduljon a pult felé. 

Amire odaért, Lloyd már felvont szemöldökkel várta őt. Kaján mosollyal arcán felé fordult. 

A nő határozottan kijelentette:

– Dugni akarsz? Hát dugjunk! 

– Te aztán nem kertelsz – mosolygott továbbra is sokatmondón Lloyd. De nem teketóriázott, lemászott a székről, így Elizabeth fölé magasodott. A nő felnézett rá, és így szólt: 

– Tyű, te aztán jó nagydarab vagy! – ekkor meg is szédült, így Lloyd erős karjai körülzárták őt. 

– És a farkamat még nem is láttad – húzta Lizzy agyát, amitől zavarba jött. Ismét nagy levegőt vett.

– Most bemegyünk abba a mosdóba – nyújtotta ki a kezét a nő, amivel valamerre mutatott, de az nem a mosdó iránya volt –, és úgy megkettyintesz, hogy legyen mit mesélnem az unokáimnak. 

– Értettem, főnök – nevetett Lloyd a részeg nőn –, de a mosdó arra van – vonta arrébb Lizzy kezét, hogy a megfelelő irányba mutasson, majd hagyta Elizabeth-et, hogy maga után húzza őt. – Különben is, milyen szó az, hogy „megkettyint”? – csóválta a fejét, de aztán beértek a mosdóba. Lizzy szembefordult vele, megragadta a tarkójánál, s közelebb húzta őt magához, hogy ajkuk összeérjen. Meglepően jólesett neki Lloyd csókja. Még közelebb vonta őt magához, s elveszett a férfi nyelvének egyre gyorsuló cirógatásában. Amikor elváltak egymástól, a nő így szólt: 

– Vedd le! Látni akarlak! – mondta, amitől Lloyd elmosolyodott. Ott álltak ketten egy üres női mosdó közepén. A hátuk mögött sorra nyíltak a fülkék, előttük ott voltak a mosdókagylók az egész falat beborító tükörrel. 

Lloyd megszabadult a felsőjétől, így előbukkant izmos karja, mellkasa, kockás hasa. Olyan tökéletes volt, hogy Elizabeth csak állt, és nézte őt. Odalépett hozzá, megérintette Lloyd izmos hasfalát, végigvezette rajta ujjait, majd elveszett a férfi állatias vágytól fűtött, zöld tekintetében. 

– Mondd, hogy nem álmodom! – szökött ki a nő torkán a kérés. Lloyd közelebb hajolt hozzá, s ismét vad csókot ejtett ajkára. Széles tenyerét ráhelyezte a nő derekára, és egy könnyed mozdulattal felültette őt a mosdókagylókat magába záró pultra. Megszabadította a fehérneműjétől, ő maga pedig kigombolta a nadrágját, hogy elszabaduljon a szörnyeteg. Egy pillanat alatt megtalálta az irányt a Lizzy testéhez vezető úton. Partnerén látszott, hogy az alkohol ellenére is ideges. Miközben ő elveszett a testében, Lizzy folyamatosan beszélt: 

– Én nem szoktam ilyet! Már egy éve nem csináltam. Úristen de jó vagy! Én… én még soha nem szexeltem nyilvános helyen, és egy olyannal, mint te. Ez az! Gyorsabban! Bassza meg! De jó! – A nő teste megfeszült, amint Lloyd a mennyekig repítette őt, majd néhány másodperc után elernyedt. 

– Téged receptre kellene felírni elvált hölgyek számára – mondta, majd elveszett a férfi csókjában. Lloyd csak mosolygott a szavain, és segített neki leszállni a mosdókagylóról.

– Folytassuk? – kérdezte Elizabeth-et, aki bólintott, és engedte, hogy Lloyd lekönyököltesse őt a pultra. Szétvetette a lábát, a férfi pedig felhajtotta rajta a ruhát, és ismét elveszett a testében. 

Lizzy a tükör miatt végig tudott nézni minden egyes mozdulatot. Kék tekintete végigkalandozott Lloyd izmain, kockás hasfalán, erős karjain, amivel a derekát fogta, kissé erősebben is, mint kellett volna. Aztán ismét elhatalmasodott rajta a pulzálás. Egyszerre teljesedett ki kettejükben az érzés. Amint ezzel megvoltak, Lloyd elvált Lizzy-től, lehajtotta formás fenekén a ruhát, és felhúzta saját cipzárját. Magára vette az atlétát, és az ingét a vállára csapva hagyta ott Lizzy-t, hogy a bár felső szintjére érjen. Tudta, hogy ezek után könnyebben talál majd rá az álom. 

Elizabeth botladozva ért vissza a barátai körébe. Azok tűkön ülve várták, hogy elmesélje a történteket.

***

Lloyd apró helyiséget bérelt a kocsma fölött, melyben ágy, szekrény és asztal állt egyetlen székkel. Nem bánta, hogy nem a legnagyobb luxusban élt. Általában étteremben evett, vagy Ben barátja hozott neki valami finomságot. Nem hiányzott a konyha. 

Az Elizabeth-tel való találkozása utáni reggelen Ben keltette őt. A férfi nagy szatyrokkal kezében jelent meg a szobában. Megrugdosta Lloyd bakancsos talpát, hiszen a férfi cipőstül nyúlt el az ágyon. 

– Jó reggelt, álomszuszék! Csak nem dugtál az éjjel? Akkor szoktál ilyen kába lenni. 

– Kapd be, Ben! – morogta felé Lloyd, miközben félig kinyitotta szemét, így tekintete a magas, szőke, kék szemű, sármos férfire vetült. Szálkás, jó vágású fiatalember volt. 

– Ezt most kihagyom, cimbi! Különben is, ha jól sejtem, az éjjel már bekapták neked! – röhögött.

– Ami azt illeti – fordult hasáról a hátára Lloyd –, tényleg volt egy csaj. 

– Csak egy? Nekem kettő! Egy az Afrikán, egy pedig a Nardeenen. Ez a jó abban, hogy tudok teleportálni – dobált a szájába egy adag hámozott pisztáciát, és elkezdte csócsálni. 

– A kurvák a Nardeenen nem számítanak nagy hódításnak. 

– Ja, mert te szent életű Lloyd immár csak a tiszta életű ausztrál puncikra buksz. Ne röhögtess!

– Ami azt illeti, tegnap pont egy ilyet sikerült összeszednem. 

– És milyen volt vele? 

– Egész kellemes – vont vállat, aztán felkönyökölt az ágyra –, csak sokat beszélt. Pont olyan volt, mint te, csak nőben!

– Jellemző! – fújtatott Ben is. – Hoztam reggelit, tündérmackó! Itt lenne az ideje, hogy végre magadhoz térj.

– Whisky nincs? 

– Azt kérj Burttől a pultból! Korán van az alkoholizáláshoz, nem? 

– Nekem sosincs korán – ült fel az ágyon, hogy kinyújtóztassa tagjait.

– Minek jöttél? 

– Dumálni – vonta meg a vállát Ben. – Másrészt meg kávézhatnánk együtt. Híreim vannak. 

– Azokat nyugodtan elmondhatod itt is. 

– Mi abban a poén?! Gyere, készülj össze! – folytatta Ben. – Útközben beugrok a húgomhoz a rendelőbe, mert hoztam neki csokit a Nardeenről. Ha tudná, hogy honnan származik az édesség, és hogy rabszolgák gyártják, tuti kiakadna. 

– Nem is tudtam, hogy van húgod – cserélte le atlétáját, s öblítette ki a száját a csapnál Lloyd, mire Ben felhorkant. 

– Nem véletlenül nem mondtam. 

– Nem lennél az esetem lányban. Főleg akkor, ha ennyit beszélsz! 

– Le se tudnálak vakarni magamról, ha nő lennék. Akkor is meglenne az a földöntúli sármom, amitől a lábaim elé omlanának a férfiak. 

– Neked csak a pofád nagy, de az valóban földöntúlian – morogta Lloyd kelletlenül, de hamar elkészült. 

A furcsa páros egy fehér épület előtt parkolt le, nem messze a tengerparttól. Az épület előtti parkoló már tele volt, ezért az utcán álltak meg. Ben kiszállt fehér musztángjából, s odavetette Lloydnak: 

– Maradj! Én mindjárt jövök – vette elő a csomagtartóból a nagy adag csokit, de Lloyd nem a türelméről volt híres, így ő is kiszállt. Kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, miközben áldotta magát, amiért hozott magával napszemüveget. Már egy ideje ott virított az orrán, tompította a fényeket és a renyhe másnaposságot. Nagy, sötét lencséje Ben rosszalló arcát tükrözte vissza. 

– Nem értem, mit nem lehet érteni azon, hogy maradj!? – sóhajtott fel a szőke férfi, majd a fehér épület felé vette az irányt. 

Lloyd követte őt át a parkolón, fel a széles lépcsőkön, be egy csendes váróba. Odabent főleg nők várakoztak, csemetéik az asztaloknál színeztek, a sarokban játszottak, vagy éppen behívták őket a vizsgálóba. A doktornő kijött a folyosóra, és épp egy törött karú kisfiút próbált jobb kedvre deríteni. A fiú szipogott még egy kicsit, de türelemmel hallgatta, mit mond neki és az anyukájának a doktor néni. 

– Szia, szivi! – köszönt rá Ben távolról a fehér köpenyes nőre, miközben Lloyd levette magáról a napszemüveget, hiszen maga sem volt biztos abban, amit lát. 

– A büdös picsába! – szaladtak ki a doktornő száján önkéntelenül a szavak. Azonnal felismerte a magas, izmos alakot, akinek arcán széles, kaján vigyor terült szét. A káromkodás miatt sok szülő felszisszent, tenyerét gyermeke fülére tapasztotta. Eközben Ben és Lloyd odaért hozzá. A szőke férfi testvére kezébe nyomta a zacskó csokit. 

– Szivi, ezt neked hoztam.

– Nem kellett volna – vonta össze szemöldökét a nő. 

– Na persze! Amióta elváltál, csak ezt tömöd magadba. 

– Nem is igaz – pirult fülig, miközben kék pillantása Lloydra siklott. – Szia, Lloyd! 

– Ti ismeritek egymást? – értetlenkedett Ben. 

– Futólag – jelentette ki Lloyd, miközben még mindig nem hervadt le arcáról rossz fiús mosolya. 

– Tegnap találkoztunk a bárban – tette hozzá Elizabeth égő, piros arccal. Látványosan próbált szabadulni a helyzettől. 

– Épp a mosdóba indultam két beteg között… Örülök, hogy beugrottál – próbálta lerázni őket a nő.

– Nekem is fel kéne keresnem azt a mosdót. Esetleg megmutathatnád, hol találom… – szólt Lloyd, mire Elizabeth egyre kényelmetlenebbül érezte magát a helyzetben, de nem mondhatott nemet.

– Addig a kocsiban várok – jelentette ki Ben, húgát és barátját szuggerálva tekintetével. Kezdte sejteni, hogy mi történt kettejük között, és nagyon nem tetszett neki a helyzet. 

Lloyd elállta a női mosdóhoz vezető utat, amint kettesben maradtak a folyosón, s vigyorogva így szólt: 

– Na, melyik mosdó a szimpatikusabb? 

– Nekem a női, neked a férfi. 

– Azt hittem, lenne kedved még egy menethez. 

– Tegnap részeg voltam, és megfogadtam, hogy soha de soha többé… Ezt is megbántam!

– Nem úgy emlékszem, hogy annyira szenvedtél volna közben. 

– Engedj! – próbálta átverekedni magát Lloyd védőbástyáján, de nem járt sikerrel. 

– Addig nem, amíg be nem ismered, hogy igazam van. 

– Lloyd, ez a munkahelyem. Ráadásul gyermekorvos vagyok! A tegnapi egy botlás volt, én tényleg nem vagyok az a fajta nő, aki csak úgy lefekszik idegenekkel. 

– Mondtam már, nem vagyok idegen. Van egy közös ismerősünk. Jobban éreznéd magad, ha meghívnálak vacsorázni? 

– Ugyan, kérlek! – hördült fel a nő. – Te nem az a fajta férfi vagy, akit egy fülledt éjszaka után még érdekelhetek. 

– Ki tudja? Legalább szívathatom Bent valamivel. Este nyolc jó lesz? Elkérem a bátyádtól a címed.

– Most vagy beengedsz a mosdóba, vagy itt pisilem össze magam! – sóhajtotta a nő türelmetlenül. 

– Előbb mondd ki!

– Jó. Este nyolc jó lesz! Most boldog vagy? 

– Egy kicsit – felelte a férfi, de még mindig nem horgadt le kaján vigyora az arcáról. Félreállt, és engedte Elizabeth-et bemenni a mosdóba. De nem bírta megállni, hogy meg ne kérdezze: 

– Biztos ne menjek utánad? – Erre türelmetlen sóhaj felelt, mire a nő elveszett a mosdó ajtaja mögött. 

Lloyd megkereste a férfi vécét. Alighogy nekiállt a dolognak, Ben ott termett mellette, és szikrázó tekintettel kérdezte tőle: 

– Ez most komoly? Megdugtad a húgomat? 

– Sok ember húgát megdugtam már, haver. Miért olyan fontos ez? – vont vállat Lloyd, miközben végzett a művelettel, és felhúzta a cipzárt. 

Ben ökle az állának csattant, de mégsem Lloyd kezdett ordítani fájdalmában, hanem a barátja, aki kegyetlenül káromkodott, mivel eltört a karja. 

– Hé, haver! – érintette meg a vállát Lloyd, majd a kijárat felé vezette. – Jobb lenne, ha Lizzy megnézné.

– Te nem szólíthatod őt így! – sziszegte Ben fájdalmában, miközben Lloyd kikísérte őt. Ekkor lépett ki a mosdóból Elizabeth is, és aggodalmas tekintettel kérdezte: 

– Úristen, Ben! Te meg hogy kerülsz ide? Mi történt? 

– Egy kis baleset, semmi egyéb. Találkozott az öklöm Lloyd arccsontjával. 

– Túl kemény az állam – vont vállt a zöld szemű férfi. 

– Gyertek be! Soron kívül megvizsgállak titeket – intette maga után őket Elizabeth. Amíg a kollégája Bent röntgenezte, ő Lloydot vizsgálta. A férfi felült az ágyra, miközben Lizzy megnézte az ütés feltételezett helyét, és megrázta a fejét.

– Még sose láttam ilyet! Neked semmi bajod, míg a testvéremnek eltört a karja.

– Mondtam, hogy kemény az állkapcsom – vont vállat Lloyd lazán, miközben ujjai elkalandoztak a nő derekán. Elizabeth láthatóan zavarba jött a közeledéstől. 

– Csak nem félsz tőlem? 

– Dehogy! – csóválta a fejét, miközben szemernyi bizonyosság sem érződött a hangjában. 

– Csak valami miatt azt érzem, hogy veszélyes vagy. Én pedig nem szoktam hozzá a veszélyes pasikhoz. Ennyi. – Akkor lett kész a röntgen, amikor ezt kimondta. 

Ott helyben helyretették, begipszelték Ben karját, felírtak neki fájdalomcsillapítót, és már csak hagyni kellett gyógyulni. 

Lloyd így köszönt el Elizabeth-től: 

– Akkor nyolcra érted megyek. 

– Azt már nem! – csóválta a fejét Ben, de túlságosan is fájt a karja ahhoz, hogy vitatkozzon. A furcsa páros elhagyta a gyermekorvosi rendelőt. Lloyd vezette a musztángot, aminek Ben egyáltalán nem örült. Lloyd haza akarta vinni barátját, de Ben nem akart pihenni. Ragaszkodott az előre megbeszélt programjukhoz. 

***

A kávézó nyugodt volt és csendes. A pincérlány feltűnően kokettált a két jóképű fickóval, de azok akkor nem csajozni jöttek, nyugodtan meg akarták inni kávéjukat. 

– Miért vagy ennyire kiakadva? – kortyolt bele Lloyd a forrón gőzölgő, fekete italba. 

– Mert nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy az univerzum legfélelmetesebb ragadozója a húgomat döngeti, haver! Elizabeth nem hozzád való!

– Ne mondd! Valami nyálas képű ügyvédhez vagy üzletemberhez lenne inkább való? Ugyan már!

– Nézd, cimbi, én nem akarok beleszólni a magánéletedbe, de Elizabeth nagyon sebezhető. Nemrég lett túl a válásán, mert az a seggfej Kevin megcsalta őt. Nem kell neki még egy seggfej, aki kihasználja. 

– Kösz a bizalmat! – tette hozzá Lloyd gúnyosan. 

– Nézd, tudom, hogy ennek úgyis csak rossz vége lesz. Lizzy beléd esik, te továbblépsz, folytatva a csajozó életviteledet, de ettől ő csak szenvedni fog. 

– Ezt csak azért mondod, mert te is tudod, hogy boldoggá tudnám tenni. Ő egy igazi férfit érdemel. 

– Olyat, mint te? Na ne röhögtess! Genetikailag alkalmatlan vagy a monogámiára – csóválta a fejét Ben. – Tegnap elszórakoztatok, hát váljék egészségetekre! De ennek itt és most kellene abbamaradnia. 

– És mi a helyzet veled? Miért nem tudja, hogy miféle erőkkel rendelkezel? 

– Nem a Nardeenen vagyunk, cimbi! – halkította le a hangját Ben. – Az ittenieknek fogalmuk sincs, hogy a valóságban létezhet olyan képesség, mint ami neked vagy nekem van. És ennek így is kell maradnia! A családom pedig egyike a legbefolyásosabbaknak ezen a bolygón. Tönkre is tenne bennünket, ha kiderülne a titkom. 

– Ugyan már! Nem azért hallgatsz, mert félsz papitól és mamitól, hogy mit fognak szólni? 

– Nem, hanem azért, mert nem akarom egy katonai bázison végezni. Nem akarom, hogy felboncoljanak, hogy kiszívják belőlem a képességemet, kimossák az agyam, ebben a sorrendben. Épp ezért barátkozom az olyan fenevadakkal, mint amilyen te is vagy. 

– Ugye tudod, hogy ez sem életbiztosítás? – horkantott fel Lloyd, majd kiitta az előtte lévő kávéscsésze tartalmát. – Miről is akartál beszélni? 

– Tegnap este, amíg te a húgomat döngetted, én a várost jártam. Láttam pár ügynököt. Állítólag téged keresnek, ennyit tudok. 

– Elintézem, nyugi!

– Ezért se akarom, hogy Lizzy közelében legyél! Hátha akkor támadnak, amikor vele vagy, te pedig nem tudsz uralkodni azon a fene természeteden. 

– Nyugi, nem hagynám, hogy Lizzy-nek baja essen. 

– Én meg nem akarom, hogy csalódnia kelljen. Egyezzünk ki valamiben! Ez az egy randi, aztán ígérd meg nekem, hogy úgy kerülöd, mint… nem tudom, hogy a medvék mit kerülnek, de azt! 

– Minél inkább tiltod tőlem, én egyre nagyobb kedvet kapok hozzá. 

– A barátságunkra esküdj! 

– Jól van, cimbi, ha ez neked annyira fontos, megígérem. – Ezzel Ben is megnyugodott. Széles mosoly terült szét arcán, majd elkérte a pincérnő telefontszámát, hogy alkalomadtán randira hívja őt. 

***

Lloyd Ben fehér musztángját kölcsönkérve érkezett a hangulatos ház elé, melynek kertjében pálmák álltak, különböző virágok nyíltak, a kis tóba pedig vízesés gördült. 

Akkor simították végig a várost a lemenő nap sugarai, amikor a férfi kiszállt az autóból. A járműnek dőlve várta, hogy Elizabeth megjelenjen. Kellemesen lenge, vörös ruhát húzott, mely kellően kiemelte domborulatait. Barna, kicsit hullámos haja szabadon lógott derekára. Lloyd ekkor vette csak észre, ha a lemenő nap sugarai megcsillannak a nő haján, fürtjei vöröses árnyalatot öltenek. Elfelejtett beleszívni a szájában lógó cigarettába, hiszen ismét ellenállhatatlan vágy kerekedett benne Lizzy iránt. A nő mosolyt varázsolt arcára, amikor meglátta őt. Akkor vette csak észre az apró szeplőket, melyek Lizzy arcát, orrát keretezték. 

Lloyd kinyitotta neki az ajtót, miközben végighallgatta megjegyzését: 

– Úgy látom, nem vitted túlzásba a készülődést – szántotta végig tekintete Lloyd ruháját: farmernadrágját, ingét, bakancsát. 

– Fontos a kényelem. 

– Persze, hiszen te így is úgy nézel ki, mint aki az újságok címlapjáról lépett ki. 

– Ezt most bóknak veszem – mosolyodott el a férfi, majd beindította az autót. Elizabeth kényelmesen hátradőlt az anyósülésen, és széles mosollyal arcán megjegyezte: 

– Szép kocsi. Ismerős. 

– Mert a bátyádé. Gondoltam, lenyűgözlek vele – vont vállat Lloyd, mire Lizzy elnevette magát. 

– Pedig engem nem olyan könnyű lenyűgözni – mosolygott tovább, miközben a meleg szél belekapott rakoncátlan, barna fürtjeibe. 

– Valóban? – vonta fel Lloyd a szemöldökét. 

– Elvégre ezért mentem hozzá Ausztrália legnagyobb seggfejéhez! Lenyűgözött, hogy van vagyona, van befolyása, ráadásul apámmal is jóban van.

– Hát, akkor valóban nehéz dolgom lesz – nevetett Lloyd. – Ben is hasonlóan nyilatkozott az exférjedről.

– Hogy ismerkedtetek meg? – kérdezte Elizabeth, de nem kapott rá választ, hiszen ekkor gördült be a fehér musztáng a nagymenő étterem elé, ami a tengerparton állt. 

Fáklyák égtek az épület előtt a homokba szúrva, odabent egyetemes nyüzsgés, halk zene tanyázott. Lloyd a kezét nyújtotta a nőnek, miután ő maga is kiszállt, s kinyitotta neki az ajtót. 

– Köszönöm – mosolygott Lizzy, majd Lloyd társaságában elindultak a bejárat felé. Ott a férfi bemondta a nevét az egyik épp kapóra jövő pincérnek, így a legeldugottabb sarokban kaptak egy tengerre néző asztalt. Addigra már lement a nap, de még mindig kellemes melegség járta be a sós levegőt. 

Elizabeth koktélt, míg Lloyd egy pohár whiskyt rendelt magának. A nő kék szeme felcsillant, amint kézhez kapták italukat. Beleszívott a kilógó szívószálba. 

– Tehát hol ismerkedtetek meg a bátyámmal? – kérdezte, miután megkóstolta az italt.

– Egy kocsmában – hazudta Lloyd, hiszen valójában a Nardeenen ismerkedtek meg. Kocsmában, igaz, de ott az ital mellett lányokat is árultak. Nem sok embert viselt el, de valahogy Ben közéjük tartozott. Talán azért, mert bizonyos szempontból hasonlítottak. 

– Miért is nem lepődöm meg ezen? – csóválta a fejét Lizzy. Ekkor hozták ki az étlapot, és mindkettejük tekintete beleveszett a menübe. Lloyd steaket rendelt, míg Lizzy maradt a tenger gyümölcseinél és a salátánál. 

Amint leadták a rendelést, Lloyd megkérdezte: 

– Miért? – utalt vissza Lizzy előző szavaira. A nőnek el kellett gondolkodnia egy-két másodpercig, hogy felvegye a beszélgetés fonalát. 

– Mert, hogy is mondjam, Ben nem veti meg az élet örömeit, mint amilyen a nők és az alkohol… csakúgy, mint te. 

– Aljas rágalom – mosolygott Lloyd, nagyot kortyolva a whiskyből. 

– Azt viszont megfogadtam, hogy ma nem fogok lefeküdni veled – dőlt előre a nő, hogy csak Lloyd hallja szavait. – Úgyhogy, akármit is tervezel, ma csak egy kellemes vacsorára jöttem, nem viszel ágyba. 

– Tőlem csinálhatjuk a homokban is – biccentett fejével Lloyd a tengerpart felé, amitől Elizabeth fülig pirult. – Elvégre tegnap azt mondtad, engem kellene felírni gyógyszernek elvált nők számára. 

– Tegnap részeg voltam – rázta a fejét a nő, miközben egyre sötétebb árnyalatú pír ült ki arcára. 

– Különben is, túl tökéletes vagy, hogy igaz légy. És tudod, hogy mi a baj a tökéletes pasikkal? – Lloyd érdeklődve biccentett, ahogy Lizzy áthajolt az asztal fölött. – Hogy hírből sem ismerik a hűséget. És persze jó veletek szórakozni, de miután rendbe tettem az életemet, én házasságot és gyereket akarok. Ez veletek lehetetlen. 

– Azt hittem, elég volt neked egy házasság. 

– Kevin egy… bunkó volt, de ez nem jelenti azt, hogy minden férfi az. Egy nap talán megtalálom az „igazit”, még ha ez nagyon hülyén is hangzik. – Elhallgatott, mintha csak a bátorságot gyűjtené a kérdéshez. – És mi a helyzet veled? Voltál valaha szerelmes? 

– Voltam – bólintott Lloyd, majd elsötétült a tekintete. Elizabeth megértette, sikerült fájó pontra tapintania. Ekkor érkezett meg a steak sültkrumplival, valamint a tenger gyümölcsei salátaágyon.

– Mi lett vele? – kérdezte Lizzy, amint a pincér távozóra fogta.

– Megöltem – válaszolta mindennemű kertelés nélkül. A nőben megállt az ütő, majd hangosan elnevette magát. 

– De most komolyan! Mi történt vele? 

– Egyszerűen nem működött – vonta meg a vállát Lloyd, ennél többet már nem mondott. A nő nem akarta feszegetni a témát, így enni kezdtek. 

Amint kifizették a számlát, és elhagyták az éttermet, sétára indultak a tengerparton. Akkorra már teljesen besötétedett, egyedül a fölöttük húzódó csillagszőnyeg, és a bolygóhoz tartozó holdak fénye szolgáltatott némi fényt. 

Elizabeth odafordult Lloydhoz, mivel mondani akart volna neki valamit. De a férfi nem bírta megállni; közelebb vonta magához, és csókját belefúrta ajkai közé. Elizabeth agyában bekapcsolt a vörös sziréna, miszerint nem kellene hagynia, hogy Lloyd ismét elcsábítsa őt, de aztán megrendült a védelme. A férfi ajkai ugyanis úgy játszottak az övéivel, hogy elgyengült. 

Sötét partszakaszon álltak, egymás karjába fonódva, ahol senki nem láthatta őket. Amint elváltak egymástól, Elizabeth elmosolyodott, levette magáról testhez simuló ruháját, ledobálta magáról fehérneműjét, és az óceán fehér habjai közé vetette magát. 

Lloyd csak állt ott, a fejét csóválva, s hallgatta a nő hangját, miután egy hullám beterítette őt: 

– Nem jössz? Isteni a víz!

– Nem szeretek úszni. 

– Nyugi, vigyázok rád, cowboy! Különben sem úszni hívtalak. 

– Mi lesz a meggondolatlan fogadalmaddal? 

– Ráérek miatta reggel bosszankodni. Úgy döntöttem, kihasznállak, amíg itt vagy, vagy amíg nem ébredek fel ebből a fura álomból…

Lloyd vadászösztöne beindult. Egymás után dobta le magáról a ruháit, mígnem egy szál semmiben állt a parton. A holdak fénye megfestette izmos karját, kemény mellkasát, kockás hasát. Elizabeth csak állt és bámulta őt, aztán megjegyezte magának: 

– Hogy a francba’ lehetsz ennyire tökéletes? 

– Az évek és a rutin – vigyorodott el szemtelenül a férfi, de Elizabeth csak a fejét rázta. Lloyd megindult a habok felé. Az óceán valóban kellemesen meleg volt, de talán akkor is a hullámok közé vetette volna magát, ha jéghideg lett volna. Elizabeth felé vette az irányt, megragadta a nő csupasz derekát, majd közelebb húzta őt magához. A vízcseppek mindkettejük testéhez odatapadtak, a holdak fénye ezüstös csillogást kölcsönzött nekik. Elvesztek egymás karjaiban, ajkában, majd egyesült a testük. Elizabeth nem tudott, nem is akart ellenállni a tökéletes férfi ölelő karjainak. Hagyta, hogy Lloyd testének ütemes mozgása a csillagokig repítse őt. 

Sokáig nem akarták magára hagyni a fekete óceánt, végül mégiscsak kénytelenek voltak összeszedni a ruháikat, és felöltözni. 

Lloyd egészen az ajtóig kísérte Elizabeth-et. Ott a nő  lassú, mély csókot adott neki, s elégedett, széles mosollyal lépett be a házba.